8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu
Még szeptemberben, „Rajzverseny a szüret jegyében”címmel hirdetett versenyt a Földművelésügyi Minisztérium. A pályázatra három kategóriában az ország 450 általános iskolájából közel 2000 db rajz érkezett, melyekből az 1.-3. osztályos korcsoportban iskolánk 3.b osztályos tanulójának,Kiss-Goda Rebekának a rajzát találta a zsűri a legszebbnek. Az emlékezetes, műsorral egybekötött díjátadó ünnepség éppen Mikulás napján volt a Földművelésügyi Minisztérium egyik dísztermében, ahol Rebi szép ajándékokat vehetett át az országos rajzverseny első helyezéséért.
Gratulálunk Rebekának és felkészítőjének, aki a kislány osztályfőnöke, Gosztola Erika volt.
A MARS – Utunk a vörös bolygóra című új sorozatához kapcsolódóan makettépítő pályázatot hirdetett a National Geographic Channel magyarországi képviselője, a FOX International Channels Hungary Kft és együttműködő partnere, a Csodák Palotája Nonprofit Kft.
A témához kapcsolódóan a makettépítő pályázat résztvevőinek is azt kell bemutatniuk, hogyan képzelik el a Marsra jutást, vagy az ottani életet.
A makettek leadási határideje 2016. október 15. volt.
Két csapattal készítettünk makettet. Mindkét csapat munkáját kiválasztották a 150 pályamű közül a legjobb 14-be.
Stikeez-ek csapata: Geszti Alexandra Mercédesz, Geszti Vivien Roxána, Schreck Brigitta Mária (mindannyian 6. a osztályosok)
Pályázatuk munkacíme: Weöres-küldetés a vörös bolygóra
Ők a Marsra repülő űrhajó makettjét készítették el, amelyen egy nagyobb telepes csapat eljut a Marsra.
Weöres-bld csapata: Mágocsi Barbara (7. b), Mágocsi Laura (5. b), Nagy Dávid (7. b)
Pályázatuk munkacíme: Weöres-telep a vörös bolygón
Ők egy marsi kolóniának a makettjét készítettek el.
Jutalomképpen mind a két makett részt vesz a 2016. november 2-től 2017. január 2-ig tartó kiállításon a Csodák Palotájában.
Wenczel Marianna
tanár
Iskolánk diákönkormányzata 2016. november 15-én rendezte meg hagyományos népdaléneklési versenyét. A megmérettetésen 22 alsós és 19 felsős tanuló versenyzett. A zsűri nehéz feladatát a diákok felkérésére iskolánk 6 tanára végezte. A nézők csodálatos dalokat hallhattak a magabiztos, jól felkészült versenyzőktől.
A vetélkedéssel járó izgalmakat meglepetésünkre a kis elsősök viselték el legjobban.
A díjazottak:
1-2. évfolyam 3-4. évfolyam:
1. helyezett: Szalai Dávid 2.a 1. helyezett: Gecsei Emma Gabriella 4.b
2. helyezett: Böröczky Regina 2.b 2. helyezett: Németh Adél 3.b
3. helyezett: Bognár Levente Barna 2. a 3. helyezett: Kiss Fanni 4.b
4. helyezett: Süle Laura Rebeka 1.b 4. helyezett: Szabó Zsófi Andrea 3.b
5-6. évfolyam: 7-8. évfolyam:
1. helyezett: Hencz Adrienn 6.a 1. helyezett: Szalai Roberta 7.b
2. helyezett: Horváth Eleonóra 5.b 2. helyezett: Sikos Hédi Mirella 8.b
3. helyezett: Geszti Vivien 6.a 3. helyezett: Buvári Stella 7.b
4. helyezett: Figerl Sarolta 5.b 4. helyezett: Szalai zsófia 8.b
Köszönjük a szép délutánt minden résztvevőnek és a felkészítőknek!
Horváthné Árvai Mária
diákönkormányzatot segítő nevelő
Pápai Weöres Sándor Általános Iskola
8500 Pápa, Teleki u. 2.
Tel.: +36 89 510 560
E-mail: weores@papaitk.hu
OM:037009
VF 2301
Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között