Márciusi napközis délután
Soron következő alkalmunk témája az Erdők Világnapja volt.
Az ENSZ Közgyűlése 2012-ben március 21-ét az Erdők Nemzetközi Napjává nyilvánította. A világnap az erdők minden típusának fontosságát ünnepli és hívja fel a figyelmet rá. Erdő területeink megőrzése, növelése elengedhetetlenül fontos mindannyiunk számára. Örökös Öko Iskolaként feladatunknak tekintjük ezen világnapok megismertetését tanulóinkkal. A csoportok a délután folyamán sokrétűen közelítették meg a kérdést.
Az erdő állataival és növényeivel ismerkedtek a tanulók, megtanulták az erdő szintjeit. Állításokhoz kellett hozzárendelniük a megfelelő növény és állat nevét. Találós kérdések megfejtésén törték a fejüket. Erdei állatokkal ismerkedett meg egy kisfilmen keresztül. A bemutatást színesítette az állatokhoz kapcsolódó találós kérdések megfejtése. A téma feldolgozását interaktív feladatok segítették, melyben szerepet kaptak: csoportosító, kvíz, szókereső, anagramma, egyező párok. Befejezésül a gyerek papírhajtogatással megjelenítették a legravaszabb „erdei lakót”, a rókát.
Napközis tanító nénik
(további képek megtekinthetők iskolánk hivatalos FB oldalán a következő linkre kattintva:
LINK)
Remek rímek délutánja – Szavalóverseny alsó és felső tagozaton
A vershez ketten kellünk:
te meg én –
s hogy szívből jöjjön
és szívvel olvass,
így lehet majd költemény.”
(Vozárik Lajos)
2024. március 26-án és 27-én délután rendeztük meg iskolánkban a magyar költészet napjához kapcsolódó hagyományos szavalóversenyünket. A verseket kedvelő, szívüket és lelküket erre az alkalomra ünneplőbe öltöztetett tanulók gyűltek össze egy számukra kedves költő művének előadására. Szívet melengető érzés, hogy a költészet, a versmondás közel 40 diákunkat megmozgatta. Színvonalas produkcióikkal méltóképpen ünnepeltük meg a magyar költészet napját. Köszönet érte!
Két korcsoportban (I. korcsoport: 1-2. osztály, II. korcsoport: 3-4. osztály) zajlott az alsósok számára meghirdetett szavalóversenyünk. A 20 jelentkező meghallgatása után a szakmai zsűri - Horváthné Geschitz Ágota tanárnő és Szücs Veronika tanárnő a következő döntést hozta:
I. korcsoport (1-2. osztályosok)
I. helyezett: Szántó Zalán 1.b
felkészítő : Bödey- Szabó Zsuzsanna
II. helyezett: Bárdossy Dominik 2.a
felkészítő : Hortobágyiné Bors Judit Ilona
III. helyezett: Seregélyes Adél 2.a
felkészítő : Hortobágyiné Bors Judit Ilona
II. korcsoport (3-4. osztályosok)
I. helyezett: Simon Vivien 3.b
felkészítő : Apostolné Nagy Ágnes
II. helyezett: Gombkötő Benedek 3.a
felkészítő : Szabó Katalin
III. helyezett: Bőhm Luca 4.b
felkészítő : Őri Izabella
Szintén két korcsoportban (I. korcsoport: 5-6. osztály, II. korcsoport: 7-8. osztály) bonyolítottuk le a felsősök versenyét. Itt a 18 jelentkező előadása után a szakmai zsűri – Hortobágyiné Bors Judit Ilona tanítónő, Lampért Helga tanítónő és Őri Izabella tanítónő a következő döntést hozta:
I. korcsoport (5-6. osztályosok)
I. helyezett: Adamik Mátyás 5.a
felkészítő : Horváthné Geschitz Ágota
II. helyezett: Nagy Koppány 6.b
felkészítő : Szücs Veronika
III. helyezett: Proszt Boglárka 6.a
felkészítő : Szücs Veronika
II. korcsoport (7-8. osztályosok)
I. helyezett : Grób Eszter 8.a
felkészítő : Mógor Adrienn
II. helyezett: Bódai Kitti 8.b
felkészítő : Horváthné Geschitz Ágota
III. helyezett: Radics Bence 7.a
felkészítő : Szücs Veronika
Szívből gratulálunk a verseny résztvevőinek!
A tanulók, a felkészítő nevelők és a zsűritagok lelkiismeretes munkát ezúton is köszönjük. Felejthetetlen, igazi versünnep volt mindkét délután.
Szabó Zsuzsanna
Dök-segítő pedagógus
(további képek megtekinthetők iskolánk hivatalos FB oldalán a következő linkre kattintva:
LINK)
Országos Informatikai Alkalmazói Verseny
Iskolánk tanulói az idei tanévben először vettek részt az Informatika- Számítástechnika Tanárok Egyesülete által szervezett Kozma László Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi versenyen, ahol Albert Adrián és Dénes-Szalmai László 5.a osztályos tanulók nagyon szép teljesítményt nyújtva az országos döntőbe jutottak!
Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
Tóth-Pilter Katalin
felkészítő tanár