8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu

1959. augusztus 1-jén alakult meg iskolánk jogelődje, az V. számú Általános Iskola, amely a megszűnő Tanítóképző Intézet épületében kapott helyet. Az intézmény vezetésére Vass Lajos igazgató úr kapott megbízást. Szeptemberben 290 tanulóval, 9 tanulócsoporttal kezdődött meg a tanítás.

1960 tavaszán az úttörőcsapat felvette Killián György nevét, csapatzászlót kapott a helyi honvédségi alakulattól.

1961-től az iskola is Killián György Általános Iskola néven működött.

1975-ben Vass Lajos igazgató úr nyugállományba vonulása után Balázs Lászlóné vette át az iskola vezetését, aki 1984-ig látta el az igazgatói feladatokat.

1984-ben az igazgatói megbízást Varga Dezső kapta meg, aki ezt a tisztséget 1994-ig töltötte be.

1985 nyarán átadták az új, nyolc tantermes iskolaépületet. Az alsó tagozatnak továbbra is a volt Tanítóképző Intézet alagsorában biztosítottak helyiségeket. Az osztálylétszámok növekedése szükségessé tette az új épület bővítését, ezért újabb nyolc tantermes szárny megépülésére került sor 1989 nyarán.

1987-ben a megyében az elsők között alakult meg a Killián Diáksport Egyesület, amely azóta is tanórai és tömegsport foglalkozásokon biztosítja az iskola tanulóinak a sportolási lehetőséget.

1990-ben indult el máig tartó, első testvériskolai kapcsolatunk a baróti Gaál Mózes Általános Iskolával (Románia, Erdély, Kovászna megye). A személyes ismeretségből kialakult együttműködés változatos formában valósult meg: nyári tábor erdélyi gyerekekkel a Balaton-parton, iskolánk tanulóinak baróti táborozása, a baróti énekkar bemutatkozása Pápán, kollégák szakmai látogatásai mindkét településen, kölcsönös részvétel az iskolák által szervezett sportversenyeken.

Az 1992/93. tanévtől működik iskolánkban a diákönkormányzat, amely azóta is magas színvonalon képviseli a diákérdekeket, szervezi iskolánk sokszínű programjainak jelentős részét.

1994 augusztusában újabb igazgató-váltásra került sor. Horváth Attila igazgató urat bízta meg Pápa Város Önkormányzata az iskola vezetésével.

1995-től létezik iskolánk alapítványa, a „XXI. Század Gyermekeiért” Alapítvány, amely a hátrányos helyzetű tanulók támogatásában és a tehetséges tanulók elismerésében, segítésében egyaránt fontos szerepet vállal.

1999 szeptemberében iskolánk neve megváltozott: Weöres Sándor Általános Iskola lettünk. Ennek előzménye a Jókai Mór Általános Iskola bezárása, tanulócsoportjainak a Weöres Sándor Általános Iskolába történő integrálása volt. A két intézmény fúziója nyomán új néven működtünk tovább.

2000-től indult másik testvériskolai kapcsolatunk a schwetzingeni Hildaschule-val (Németország). Ezt a kapcsolatot a Jókai Mór Általános Iskola építette ki, a Weöres iskola pedig továbbvitte. A testvériskolai kapcsolat során kétévente a német gyerekek egy csoportja, illetve tanulóink egy csoportja látogat egy hétre a másik intézménybe.

A 2002/03. tanévtől iskolánk emelt szintű drámajátékot oktat felmenő rendszerben, elsőtől nyolcadik osztályig, heti kettő, illetve egy órában. A drámapedagógia és a gyermekszínjátszás terén a régió egyik központja vagyunk, szakmai rendezvényeket szervezünk, színjátszó versenyeken, művészeti versenyeken sikeresen szereplünk.

2003-ban került sor először a Weöres Sándor Plakett átadására. Ezt azóta is minden évben egy pedagógus, egy diák és egy „külső”, az iskola érdekében tevékenykedő személy kaphatja meg.

2006-ban vezettük be schwetzingeni testvériskolánktól adaptálva az Arizona-programot. A tanórák zavartalan lebonyolítását segítő program az ország számos iskolájában ismertté vált, több intézmény bevezette.

2010-ben iskolánkat is akadálymentesítették a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően. Ennek során megújult az aula, az iskola főbejárata, a mosdók, az udvar egy része.

2011-ben iskolánk megkapta az „Előminősített referencia intézmény” címet, amelynek előzménye az Arizona-program és a drámapedagógia „Jó gyakorlat”-tá minősítése. Ez egyben az iskolában folyó pedagógiai munka elismerése is, valamint a továbblépés egyik lehetősége.

Elérhetőségek

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

8500 Pápa, Teleki u. 2.

Tel.: +36 89 510 560

E-mail: weores@papaitk.hu

OM:037009

VF 2301

Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között

Keresés

Információk

 

orokos

logo ref int color x small

aktiv iskola logo

EFOP 3.2 

Weores banner

 

fenntarthatosagi temahet 2021 

logo uj hulladekcsokkentes

dth logo

 

banner honlap
penz7 logo small

 

menza etlap

   

infopapa logo mini

 

papa ma logo sm 

palyazati logo 1

 

TAMOP 3 1 4 logo

 

O365 dl

 

KKA logo sm

 

pontvelem

 

mini W S Zoldbajnokok logo

 

link varosi ovodak

 

 határtalanul logo

Copyright © 2017. Pápai Weöres Sándor Általános Iskola. Powered by WebLION CMS&Host