8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu

Mozdulj a klímáért! 2017

 

Idei évben immár harmadszorra veszünk részt a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség és az Európai Klímaszövetség által kiírt akcióban 2017. október 9-13. között.

Iskolai közösségi akciónak az idén a Nap megjelenítését vállaltuk.

nap a kék égen 1

nap a kék égen 2

Sok szép, ötletes egyéni pályaművet is el tudtunk küldeni a verseny kiíróinak.

A következő feladatokból választhattak a gyerekek:

Föld – Nap - Mandala – Az alkotás kapcsolódjon a Föld vagy a Nap bemutatásához.

Itt változtass! – Csöpög a vízcsap, huzatos az ablak, felesleges világítanak a lámpák vagy tele a szemetes? Tervezettek kis figyelemfelkeltő matricákat, rajzokat, amiket helyezzetek ki azokhoz a pontokhoz, ahol változtatást vártok társaitoktól, tanáraitoktól.

Jövőriport – A világ a jövőben még jobban felgyorsult, a feladat egy rövid képzelt riport késztése. Az interjú alanya egy több száz éves fa az Amazonas rengetegéből, hiszen a fejlődésnek köszönhetően a képzelt jövőben már emberi nyelvre tudják fordítani a fák beszédét, gondolatait.

Ökos finomság! – Olyan finomságok elkészítése, amik ökosak, azaz helyi alapanyagokból készültek és egészségesek, az előállításukhoz nem használtak vegyszereket, nem lettek lefagyasztva és nem utazták át a földrészeket. Pályázni az elkészített finomság receptjével elektronikusan, és egy-két jól sikerült fényképpel lehet, ahogy a diákok épp elfogyasztják az alkotásukat.

 

Wenczel Marianna
kapcsolattartó tanár

2.b

3. a b

3a 3b

3b

4.a 1

 

Elérhetőségek

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

8500 Pápa, Teleki u. 2.

Tel.: +36 89 510 560

E-mail: weores@papaitk.hu

OM:037009

VF 2301

Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között

Információk

 

orokos

logo ref int color x small

aktiv iskola logo

EFOP 3.2 

Weores banner

 

fenntarthatosagi temahet 2021 

logo uj hulladekcsokkentes

dth logo

 

banner honlap
penz7 logo small

 

menza etlap

   

infopapa logo mini

 

papa ma logo sm 

palyazati logo 1

 

TAMOP 3 1 4 logo

 

O365 dl

 

KKA logo sm

 

pontvelem

 

mini W S Zoldbajnokok logo

 

link varosi ovodak

 

 határtalanul logo

Copyright © 2017. Pápai Weöres Sándor Általános Iskola. Powered by WebLION CMS&Host