8500 Pápa, Teleki u. 2. +36 89 510 560 weores@papaitk.hu

A Weöres alsósai a Diótörőn

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jóvoltából iskolánk 45 alsós kisdiákja és 5 tanító nénije utazhatott el szombaton, december 17-én Budapestre, az Operába az MKB Karácsonyi Gyermekgálájára.

Reggel fél hétkor indultunk, s az elsők között érkeztünk meg az Andrássy úti csodálatos épületbe, így bőven volt időnk alaposan megismerni az Operaházat.

A gyerekek nem győzték kapkodni a fejüket, egyre újabb és újabb csodákat fedeztek fel. A Mikulás fogadott bennünket, énekszóért cserébe foglalhattuk el a helyeinket. A nézőtérre érve azonnal a zenekari árok felé vették útjukat gyermekeink, figyelmesen hallgatták a zenészeket, amint bemelegítettek. A zenészek is kedvesen reagáltak a gyerekek érkezésére, hangszereiken ismert gyermekdallamokat megszólaltatva.

11 órakor, miután megtanulták a mesebalett alatti tetszésnyilvánítást, elkezdődött a három felvonásos csoda. Az első felvonás alatt még visszafogottan hallgatták és nézték az előadást, aztán szépen bemelegedtek a gyerekek, szakértő módján fejezték ki elismerésüket a művészeknek, tapsoltak a szólók után, dobogtak is hozzá a lábukkal, ha lenyűgözte őket egy-egy szereplő produkciója. Közel ültünk a színpadhoz, ezért jól láttuk, hogy a táncosok arcán a mosoly a gyerekközönségnek szólt, ők is élvezték a hallgatóság hozzáértését.

A látvány mindenkit magával ragadott: csodálatos és folyamatosan változó díszletetek között finoman megtervezett, ízléses jelmezekben mutathatták meg tudásukat a táncosok. A gyermekszereplők különösen tetszettek kis csapatunknak. Odafelé a buszon már megismerkedhettek a történettel, ezért mindegyikük jól megértette a tánc nyelvét. Hatalmas moraj futott végig a nézőtéren, amikor a színpad palotává változott, a gyerekek alig hittek a szemüknek, olyan csoda tárult eléjük ekkor.

A zenészek helytállása is fantasztikus volt, az élőzene varázsa tovább fokozta a gyerekek elismerését. A zenekari árokból mosolyogva ki-ki kandikáltak a muzsikusok a nézőtérre, hogy láthassák kis közönségüket, akik számukra is élményszerűen viselkedtek.

A szünetekben és az előadás után vendégül is láttak bennünket: Az asztalok újra és újra roskadoztak a finomságoktól: gyümölcsök, sütik, csokimikulások, szaloncukor-hegyek, szendvicsek, forró kakaó, gyümölcslé volt a menü. Szerencsére gyermekeink semmitől sem zavartatva, jóízűen fogyasztottak mindenből.

Az épület elhagyása előtt még egy meglepetés érte őket: hátizsáknyi ajándékot kapott mindenki könyvekkel, újságokkal, noteszekkel, írószerszámokkal, édességgel. Mi, tanító nénik könnyes szemmel figyeltük örömüket, s külön örültünk annak, hogy testvéreikre is gondoltak a gyerekek.
A hazafelé út már hangosabb volt, mint az odaút. Élményeiket, ajándékaikat beszélték meg boldogan a kicsik.

Csodálatos napunk volt, szeretettel gondolunk Szenteste is a Diótörőre, Marikára, Misire, Drosselmeier Úrra, a Dadusra, minden szereplőre, a tánckarra, a zenekarra.

Véseiné Kárpáti Ágota

Elérhetőségek

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

8500 Pápa, Teleki u. 2.

Tel.: +36 89 510 560

E-mail: weores@papaitk.hu

OM:037009

VF 2301

Nyitvatartási idő:
07:00 - 18:00 óra között

Információk

 

orokos

logo ref int color x small

aktiv iskola logo

EFOP 3.2 

Weores banner

 

fenntarthatosagi temahet 2021 

logo uj hulladekcsokkentes

dth logo

 

banner honlap
penz7 logo small

 

menza etlap

   

infopapa logo mini

 

papa ma logo sm 

palyazati logo 1

 

TAMOP 3 1 4 logo

 

O365 dl

 

KKA logo sm

 

pontvelem

 

mini W S Zoldbajnokok logo

 

link varosi ovodak

 

 határtalanul logo

Copyright © 2017. Pápai Weöres Sándor Általános Iskola. Powered by WebLION CMS&Host