ARIZONA PROGRAM
avagy
lehetőség a konfliktusok kezelésére tanórán

1. A program forrása
Az iskolákban gyakori probléma a tanórák megzavarása – tanár, diák szenved a rendetlenkedőktől. Az Arizona Program ezt a problémát próbálja orvosolni, hiszen célja a tanárok számára a zavartalan tanítás, a tanulóknak a zavarásmentes, nyugodt tanóra biztosítása, valamint a felelősségteljes gondolkodás kialakítása a tanulókban.

A program eredete
Edward E. Ford vezette be 1994-ben egy phoenixi iskolában, Arizonában (innen az elnevezés). Sikere miatt széles körben elterjedt. Németországban dr. Stefan Balke (német pszichológus) alkalmazta először.
Iskolánk schwetzingen-i (Németország) partneriskolájában évek óta alkalmazzák a programot.

2. A program bevezetése iskolánkban
2006 őszén vezettük be az Arizona Programot Magyarországon először.
Ezt hosszas előkészítő munka előzte meg:
A magyar viszonyokra átültetett szakmai anyagot elfogadtattuk az iskola fenntartójával, a tantestülettel, a szülőkkel, a gyerekekkel.
Megalakult az Arizona csoport a tantestület önkéntes pedagógusaiból. (A 2017/2018- as tanévtől a tantestület minden pedagógusa az Arizona csoport tagja.)
Megteremtettük az induláshoz, a zavartalan működéshez szükséges összes feltételt.

3. A program
A program 4-8. évfolyamon lépett életbe (szükség esetén alsóbb évfolyamokon is alkalmazható) a délelőtti tanórákon; a tanítási órák védelmében játszik szerepet.
Minden osztályteremben és minden más olyan teremben, ahol oktatás folyik (pl. könyvtár, tornaterem, stb.), jól látható helyen kifüggesztésre került a program 3 alapelve:
1. Minden tanulónak joga van a zavartalan tanuláshoz.
2. Minden tanárnak joga van a zavartalan tanításhoz.
3. Mások jogait mindig tiszteletben tartom.

Aki ezen elvek ellen vét, és nem akar, vagy nem tud viselkedésén változtatni, lehetőséget kap, hogy az órát elhagyja, s az Arizona szobába távozzon.

Mi az Arizona szoba?
Egy olyan terem, ahol mindig tartózkodik egy felügyeletet ellátó tanár, aki nyugodtan, higgadtan fogadja az odaérkező gyereket (gyerekeket).
A helyiség felszerelése egyszerű, berendezése eltér a tantermekétől. A 3 alapelv itt is látható a falon.

Az óraelhagyás menete
Ha a tanórát zavarja egy tanuló (vagy akár egy csoport), akkor az ott tartózkodó pedagógus megállítja az órát. Felszólítja a renitens gyereket vagy a csoport hangadóját, hasonlítsa össze viselkedését a 3 alapelvvel. Ezt egy tanári kérdés követi: tud-e, akar-e tovább dolgozni az osztály többi tagjával. Ha igen, folytatódik az óra.
Ha az előző kérdésre nemleges a válasz, a diák dönthet az Arizona szobába való távozás mellett. Ebben az esetben a nevelő az osztálynaplóban található „Információk a tréningszoba felügyelője számára” c. űrlapot kitölti, a tanuló elhagyja az órát és köteles a legrövidebb úton az Arizona szobába menni.
Amennyiben az igen választ követően újra rendetlenkedik ugyanaz a tanuló, felszólításra el kell hagynia az osztálytermet, már nem választhat, hiszen megszegte ígéretét. Ezután az eljárás megegyezik az előző bekezdésben leírtakkal.

Érkezés az Arizona szobába
A tanuló kopogtatás, illendő köszönés után lép be az Arizona szobába. Átadja az osztályból hozott lapot, majd a teremben felügyelő nevelőtől kap egy másikat, a „Felelősségteljes gondolkodás és cselekvés” címűt. A gyermek leül egy szabad asztalhoz és kitölti a nyomtatványt, ami arra szolgál, hogy egy cselekvési tervet készítsen a saját viselkedésével kapcsolatban. Közben segítséget kérhet a pedagógustól, de önállóan is dolgozhat.
Ha végzett a lap kitöltésével, megmutatja válaszait az Arizona szoba felügyelőjének, aki – ha valamelyik válasszal nem ért egyet – újabb gondolkodásra kérheti a tanulót. Ha megtörtént a nyomtatvány válaszainak elfogadása, a gyerek eldöntheti, hogy vissza akar-e térni az osztályba. Ha igen, a felügyelő nevelő kitölti az „Információs lap az osztályba való visszatéréshez” című papírt, és a diák elhagyja az Arizona szobát. Szó nélkül bemegy az osztályterembe, leteszi a hozott lapot a tanári asztalra, és csendben leül a helyére, bekapcsolódik a munkába.
Ha nem akar visszatérni az osztályba a tanuló, a tanóra végéig az Arizona szobában maradhat.

Néhány fontos szabály
az Arizona Program nem kiküldő program, az óraelhagyás kizárólag a gyerek döntése;
a tanulónak mindig pótolnia kell az órai munkát;
az Arizona szobában való tartózkodás nem mentesít a következő órai felelés vagy dolgozatírás alól;
témazáró alatt is elhagyható az osztályterem, de a dolgozatot a megoldott feladatok erejéig értékeli a pedagógus;
egy tanórán akár több tanuló is elhagyhatja a termet, de nem egy időben;
az óra utolsó 10 percében nem engedhető ki gyerek az Arizona szobába;
ha az osztályba visszatért gyerek ismét rendetlen, újra kimehet az Arizona szobába (alig fordult elő ilyen eset);
az Arizona szobába távozott gyerek kérhet segítséget az órát tartó pedagógustól a tananyag pótlásával kapcsolatban – természetesen csak órán kívül;
az Arizona szobába távozó tanuló döntéséért nem kaphat büntetést;
az Arizona szobát látogató gyermek köteles egy beszélgetés erejéig megkeresni azt a nevelőt, akinek az óráját elhagyta;
óraközi szünetben nincs nyitva az Arizona szoba;
az Arizona szobában tartózkodó gyermekek egymással nem, csak a felügyelő nevelővel kommunikálhatnak (hiszen ugyanabban az időben több osztályból is tartózkodhat ott tanuló).

A segítő beszélgetéseknek fokozatai vannak
a./ 1-4. tartózkodás után a beszélgetés résztvevői: tanuló + az adott órákat tartó nevelők
b./ 5. alkalom után: diák + osztályfőnök + az Arizona csoport tagjai közül a tanuló által választott nevelő
c./ 10. alkalom után: az előbb említett szereplők + az egyik szülő (előzőleg erről a megbeszélésről hivatalos értesítést kap)
d./ 15. alkalom után: kibővül az előző kör az iskola igazgatójával
e./ 20. alkalom után: bevonják a Családsegítő Szolgálatot
f./ 25. alkalom után: a Rendőrség Ifjúságvédelmi Osztálya is bekapcsolódik (Erre ritkán kerül sor!)

Ha a szülő nem hajlandó az együttműködésre, azt azonnal jelezzük a Családsegítő Szolgálat felé. Minden beszélgetésről – az érintettek hozzájárulásával - hangfelvétel készül.

Az Arizona csoportról
A tantestület minden tagja részt vesz heti 1-1 alkalommal az Arizona szoba felügyeletében.
Feladatuk:
a program indításakor a helyi szabályok kidolgozása, az Arizona szoba kialakítása;
űrlapok szerkesztése, majd folyamatos biztosítása a zavartalan működéshez;
az Arizona szoba felügyeletének biztosítása;
a programmal kapcsolatos dokumentáció vezetése, rendszerezése, azok rendszeres értékelése
alkalmankénti összejöveteleken összegzés, tapasztalatcsere a csoport tagjai részvételével, esetleg meghívott vendégekkel
kapcsolattartás az iskola vezetésével, a tantestület többi tagjával, szülőkkel, gyerekekkel, külső személyekkel, szervezetekkel
programok szervezése
kérdőívek szerkesztése a programmal kapcsolatban azok szétosztása, eredményeinek értékelése
az Arizona verseny koordinálása
segítő beszélgetések lebonyolítása
tájékoztató tartása az újonnan beiratkozott gyerekeknek és szüleiknek a programról minden ősszel
információk bizalmas kezelése

Arizona verseny
Osztályok közötti verseny. Az iskolai hirdető táblán hetente összesítjük osztályonként az Arizona szobába távozó gyerekek számát.
Egy-egy félév végén a legkevesebb pontszámmal rendelkező osztály(ok) pénzjutalomban, oklevélben részesül(nek.).

4. Tapasztalatok
nyugodtabbá vált a tanórák légköre, és az órák után a tanári szoba légköre is
több idő jut a koncentrált munkavégzésre
javult a tanár-diák viszony
erősödött a tanulni kész diákok jogainak védelme
javult az iskola megítélése a szülők körében
nem érzik tehetetleneknek magukat a pedagógusok a renitensekkel szemben
a problémás gyerekekkel megnőtt a személyes beszélgetések száma
az Arizona Programnak köszönhetően az osztályközösségek erősödtek
a zavaró diákok a tanórán elveszítették a „színpadot”
gondolkodásra kényszerül a renitens gyerek, nem bújhat a „Nem tudom” válasz mögé
gyakran a beszélgetéseknek köszönhetően feltárulnak olyan okok, amik előidézik a helytelen viselkedést
javult a tantestület egysége
a programnak köszönhetően még szorosabbá vált több intézménnyel, személlyel az iskola kapcsolata.

A program bevezetésétől kezdődően precízen vezetett statisztikai adatok egyértelműen bizonyítják az iskola életében bekövetkezett pozitív változást.
A program leírását és a kezdeti tapasztalatainkat 2008 májusában könyv formájában is megjelentettük.
A kiadvány – akár postai utánvéttel is - megvásárolható iskolánkban.
Ha valamelyik pedagógusközösség érdeklődését felkeltette ez a tájékoztató, szívesen tartunk konzultációt, nyújtunk segítséget egyeztetés alapján.

Az Arizona programot a TÁMOP-3.1.4 pályázat keretein belül „Jó gyakorlat”-ként regisztráltuk az kosar.educatio.hu felületen, és 2010-ben elnyertük a „Jó gyakorlat” minősítést.
Ezen pályázat keretein belül a program „Jó gyakorlat”-ként megvásárolható.

Megszereztük az előminősített referencia intézmény tanúsítványt, később pedig Referencia intézmény lettünk.
A TÁMOP-3.1.7 jelű pályázat megvalósítása intézményünk 5.999.118,- Ft támogatást nyert el.

Nem gyógyír mindenre a program, de összefogással komoly eredményeket tudhat magáénak. Ezt bizonyítja a 2011 májusában megtartott Arizona konferencia, amelyen az ország számos részéből érkeztek a programot használó, vagy az iránt érdeklődő pedagógusok, szakemberek.

2017. májusában szakmai napot rendeztünk intézményi, illetvemeghívott előadók részvételével.

A jubileum kapcsán kollégáink előadást tartottak a program használatáról, eredményeiről, statisztikákkal támasztva alá ezeket. A projektet átvevő iskolák vezetői közül néhányan beszámoltak a tapasztalataikról. Azért is jó alkalom volt ez a találkozó, hogy megnézzék, hogy lehetne tökéletesíteni vagy kiegészíteni az Arizona programot, hogy még hatékonyabb legyen az iskolai konfliktuskezelés.

Iskolánkban az Arizona Program immár 15. éve működik sikeresen. Programunk érdeklődést váltott ki a médián belül is. Több esetben interjú, riport hangzott el a Pápa TV-ben. Újságcikkek jelentke meg különböző kiadványokban a módszer lényegéről és tapasztalatainkról. A program működése alatt könybemutatót rendeztünk az iskolában. Több esetben előadásra hívtak bennünket az ország számos településére. Nevelőtestületek látogattak el hozzánk a program tanulmányozása céljából. Arizona konferenciánknak is adtunk helyet. "Jó gyakorlat"-ként több alkalommal megvásárolták programunkat. Az Arizona programról szóló kiadványunk is népszerű. Országszerte több település iskolája vezette be az általunk adaptált Arizona Programot.

A Pápai Weöres Sándor Általános Iskola tantestülete